Ovávám és Incus

A mai napot, bár a gyerekecskék-lelkecskék nélkül töltöttük (és mennyire kisimultunk ettől), a valóságba visszatérve persze megint ugyanoda jutunk: mennyire örülünk ennek a két pernahajdernek. Reggel oltást kaptak, így estére lett két kissé irritált gyermekünk, de még így is szórakoztatóak. Az egyikük, a Schauspieler azt is bírta mondani, hogy az egyik lába csak hátrafelé hajlik, és csak vánszorgott.
A kisebbik épp átalakulóban: ma azzal fogadták G-t a bölcsiben, hogy be nem áll a szája és hozzá rosszalkodik. Az utóbbi ugye nem újdonság, viszont most megcsillant a remény, hogy szeretne megtanulni beszélni. Sokáig ment a 'jó' mindenre, ami nem 'nem' volt. Most figyel és utánozni próbál. A sikerfok még alacsony, de néha azért felismerjük ha egy bizonyos fonémasor azonos helyzetben kerül elő. A családot egész szépen fel tudja sorolni Kakával, Uuiival, de épp a saját tesójával nem tudott mit kezdeni. Ezért inkább nem hívta sehogy. Egy mukkal sem utalt volna rá - szerintem erre külön figyelt. Tegnap óta viszont tadám: Ovávámnak szólítja.

Ovávám és Incus